Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vesz a NATO júliusi csúcstalálkozóján Vilniusban - jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a dél-ukrajnai Herszon megyébe látogatott, ahol beszélgetett a helyi lakosokkal, és megígérte, hogy fokozatosan újjáépítenek mindent, amit az orosz hadsereg lerombolt a régióban - közölte az ukrán elnöki iroda.
Az ukrán elnök pénteken ígéretet tett arra, hogy országa 2023-ban győzelmet arat, miközben ő és más ukránok pénteken az orosz támadás első, komor évfordulójára emlékeztek, amelyet Zelenszkij "életünk leghosszabb napjának" nevezett.
A háború nem tarthat a végtelenségig Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint, aki a RAI 1 olasz köztelevízió híradójának adott interjút vasárnap este.
Londonba látogat szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki egyebek mellett az ukrán katonáknak nyújtott nagy-britanniai kiképzési program jelentős bővítéséről tárgyal Rishi Sunak brit miniszterelnökkel - közölte szerda délelőtt Sunak hivatala.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte az európai országokat kedden, hogy segítsenek Ukrajnának leküzdeni az orosz támadások okozta energiaválságot, és megnevezte országa elsődleges szükségleteit.
Oroszország kizárását szorgalmazta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetből (EBESZ) Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki élő közvetítésben szólalt fel a szervezet kétnapos Parlamenti Közgyűlésének csütörtöki varsói megnyitóján.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vesz a G20-ak vezetőinek jövőheti csúcstalálkozóján, amelyet az indonéziai Balin tartanak, de valószínűleg online formában - közölte sajtótitkára, Szerhij Nyikiforov újságírói kérdésre válaszolva kedden, a Szuszpilne közszolgálati hírportál szerint.
Volodimir Zelenszkij elnök pénteken videoüzenetben köszöntötte fel Ukrajnai védőit nemzeti ünnepük alkalmából, és kijelentette, hogy Ukrajna biztosan győzni fog, mert tudja, miért és mit képvisel ebben a háborúban.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasítóan válaszolt arra a lakossági petícióra, amelyben azt kezdeményezték, hogy a hadköteles korú férfiak is utazhassanak Ukrajnából külföldre a hadiállapot ideje alatt - számolt be kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Oroszország állandóan változtatja üzeneteit Ukrajnában indított háborújának terveiről, de Vlagyimir Putyin elnök nem tett le arról a szándékáról, hogy elfoglalja az egész országot - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön azt üzente Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszternek, hogy "már nem 1938-at írunk", és értésére adta, hogy Ukrajna nem mond le területeiről a békéért cserébe - számolt be a Jevropejszka Pravda hírportál.